Cikk hirdetés 5: 180px x *

KIZÁRÓLAG 1200px vagy szélesebb kijelzőn megjelenő hirdetési felület., a második jobb oldali oszlopban megjelenő hirdetési felület.

asd

Hello, World!

Mit kell tudni a rövidtávfutásról?

562
HOZZÁSZÓLÁS:

Az emberek egymás közötti vetélkedésének egyik legősibb formája a futóverseny. Már az ókrovidtavfutasori görögök a legnagyobb csodálattal vették körül azt, aki Olympián elsőnek ért célba. Azóta eltelt néhány ezer év, a helyzet csak annyit változott, hogy nem Olympiában, de az ott meggyújtott láng fényénél csodálhatjuk azokat, akik mindenkinél gyorsabbak.

A felkészülés

Ahhoz, hogy a távolságot minél rövidebb idő alatt fussuk végig, már az indulást is jól és gyorsan kell végrehajtani. Hosszú fejlődés, eredménye a rajttámláról való indulás. Nagy versenyeken az indulásnak csak ezzel a formájával találkozunk, mert jobban biztosítja az elrugaszkodást.

A rajttámla nem egyéb, mint a rajtgödör két hátsó fala, amely hordozható és állítható. Előnye, hogy induláskor nem kell feleslegesen a súlypontot süllyeszteni. A szabályok rögzítik, hogy a támláról való indulás csak akkor szabályos, ha a vigyázz helyzetben mindkét cipő orra érinti a talajt.

Cikk hirdetés 2: 100% x *

KIZÁRÓLAG 400px felett, Cikk tartalomban megjelenő hirdetés.

A rajttámlák elhelyezése ugyanúgy történik, mint a rajtgödröké. A rajtvonalra merőleges egyenes két oldalán az elöl levőt kb. két lábfejnyire, a hátul levőt további egy lábfejnyire,(kb. 60, illetve 30 cm-re) helyezzük a rajtvonaltól.

,,Elkészülni” vezényszóra a futó elhelyezkedik a talajon, talpát a támláknak támasztja, a két kezét vállszélességnél kissé szűkebben helyezve el, a fejét lehajtja.

A ,,Vigyázz” vezényszóra csípőjét felemeli, és kissé előredől úgy, hogy a válla egy gondolatnyival az alátámasztás elé kerüljön. A csípő valamivel a váll vonala fölött legyen, a fej most is lazán lehajtva marad.

Az indítás jelére a futó haladéktalanul elkezdi a mozgást, hátul levő lábával erőteljeset ,,nyom” a támlán, majd az elöl levő lábával is elrugaszkodik.

A gyorsfutás másodpercei

Az első 5 lépést előredőlt helyzetben teszi meg, azután fokozatosan emelkedik a rendes futó testtartásig . A hátralevő távolságot igyekszik a futó minél rövidebb idő alatt lefutni anélkül, hogy elmerevedne.

Rövidtávon az a legfontosabb, hogy végig lazán tudjon futni az atléta. Ezt gyakorolnia kell, de nem a leggyorsabb iram közben. A gyorsfutó mozgást csak lassú futás közben lehet megtanulni. Erre az olyan iramban végzett futások a legalkalmasabbak, amelyek a futót még nem késztetik erőlködésre, laza tud maradni.

A gyors előrehaladásnak két követelménye van: gyorsan következzenek a lépések egymás után; minél hosszabbakat tudjon lépni a futó.

Az elrugaszkodás a futás leglényegesebb része az előrehaladás szempontjából. A vágtánál, mivel gyorsan kell futni, az elrugaszkodás legyen erőteljes, iránya előretörő. A ,,spirál” átmérője annál kisebb lesz, minél inkább előreirányuló az elrugaszkodás. A jó elrugaszkodást nagy lendítés előzi meg, a karmunkának is erőteljesnek kell lennie.

A két tényező végrehajtása, a legnagyobb fokú lazaság mellett biztosítja a gyors előrehaladást.

Rajttámla készítése

A rajttámláról történő indulás a legelőnyösebb, az így nyert értékes tizedmásodperceket egyik vágtázó sem tekintheti fölöslegesnek. Ezért jó, ha mindenkinek van saját rajttámlája. Nagyobb versenyeken ezt a rendezők biztosítják mindenkinek, de sokan nem indulnak ilyen versenyeken.

Házilag egyszerűen lehet készíteni rajttámlát. Szükséges hozzá egy darab 10 x 10 cm-es gerenda, amelyből úgy vágunk le két kb. 15—20 cm hosszú darabot, hogy az elöl levő támla fala kb. 45°-os legyen. Szükséges még 4 db 20 cm hosszú szög, amivel a támlákat a talajhoz lehet rögzíteni.

A puha fába a futócipő szögei belemélyednek a rajtolásnál és gátolják az indulást. Ezért a szögek helyére valamivel nagyobb átmérőjű lyukat kell fúrni, amibe a szögek belemennek és biztosítják a rajtolás akadálymentes végrehajtását. Érdemes a rajttámlát házilag elkészíteni, mert a versenyeredményekben megtérül a befektetett munka.

Ahogy a futómozgás két embernél nem teljesen azonos, úgy a rajttámlák elhelyezése sem lehet az. A fenti adatok, a távolságok, a támlák dőlési szöge egyénenként változhat. A hosszú lábú vagy hosszú derekú versenyzőknél, az előbbitől eltérő beállítást kell alkalmazni. Tehát a fenti adatok csak tájékoztató jellegűek.

562
HOZZÁSZÓLÁS:

Cikk hirdetés 3: 100% x *

A hozzászólások felett megjelenő hirdetési felület.

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

Cikk hirdetés 7: 100% x *

KIZÁRÓLAG 768 px alatt jelenik meg, a hozzászólás alatt.

Cikk hirdetés 1: 300px x *
KIZÁRÓLAG 800px felett jelenik meg, a cikk cím mellett jobb oldalt megjelenő hirdetési felület.

Cikk hirdetés 7: 100% x *

KIZÁRÓLAG 768 px alatt jelenik meg, a hozzászólás alatt.
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

39

Cikk hirdetés 4: 300px x *

KIZÁRÓLAG 800px felett jelenik meg, a jobb oldali widgetek alatt megjelenő hirdetési felület, a kommentekkel egy sorban.

Cikk hirdetés 6: 120px x *

KIZÁRÓLAG 1000-1200 px közötti szélességű kijelzőn megjelenő hirdetési felület.

Lábléc hirdetés: 100% x *

A lábléc felett megjelenő hirdetési felület. Megjelenik cikk és kategória oldalakon.
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

BEJELENTKEZÉS



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ x ]

REGISZTRÁCIÓ



Want to Login? [ x ]

ELFELEJTETT JELSZÓ


[ x ]